Két nap az élet

Melyik állat varrja a legdivatosabb ruhákat?

A burdásmedúza.

Négybetűs

Elfogadták az ACTÁt. A HENT (nomen est omen?) megnyugtatott mindenkit, hogy nem fogják lekapcsolni a huncut internetfelhasználókat.

Ha egy szervezet kiemel egy részt, hogy mit nem fognak csinálni, akkor mindig beleborzongok abba, mit fognak (az összes többit).

Pedig még reménykedtem abba, hogy a házi DRMtelenítés egyszer ugyanúgy engedélyezve lesz, mint a házi pálinka- vagy sörfőzés.

Citromos lasszí

Ugyan nyomába sem érhet annak, amit jobb helyeken lasszínak neveznek (ott bizony kinevetnének egy ilyen pancsolást), de van két nem elhanyagolható jó tulajdonsága.

1. Méz és citrom - nehézfegyverek a megfázás elleni harcban.

2. Emlékeztek a régi négyszög alakú dobozban árult citromhabra: Na, ennek pont olyan az íze, de talán természetesebb anyagokból készült.

Szóval a kellékek:

1 db. üveg/shaker/pohár, aminek be tudjuk fogni a száját - ebbe kerül a kb. 4 dl. anyag, ami rázva fél liter lesz, tehát nagyjából hat decinyi térre lesz szükségünk.

25 ml méz

40 ml citromlé (lehet üveges is)

3,5 dl tej.

A fentieket a fenti sorrendben a shakerbe tesszük, azután összerázzuk.

Két kedvcsináló pohár lesz belőle, vagy egy Hamvas-pohárnyi, emberesebb, de mégis könnyed adag.

Olyan, mintha...

Szóval Ktamás és Kelt után szabadon: megnézem, mit tud ez.

Sajnáltam, hogy kinyírták a Readert, pont azt ölték ki belőle, amiért szerettem. És mivel bookmarklettel használva pontosan ugyanolyan érzés, mint a Reader, talán csak az újraosztás lesz macerásabb, eddig tetszik.

(Apropó, észrevettétek már az egyes közösségi oldalak tempókülömbségét? Akkor zavaró igazán, ha valaki egy gyorsabb oldalt köt be egy alapvetően lassabba. Például ráereszti a twitterét a facebookra, vagy éppen a tumblrjét a gpluszra.

Számomra a sorrend valahogy így néz ki, gyorsaság szempontjából:

(-1. email/fórum

0. élőbeszéd/Skype)

1. Gplusz - főleg az elején nagyon tetszett a tempója. Mármint hogy nem nagyon van neki. Egyszerre több napot vissza lehet nézni, nincs minden percben frissítés.

2. RSS olvasó - az ember gyorsan le tudja szelektálni a dolgokat - van, ami kvázi olvasatlanul eltűnik, van, ami lassú olvasást igényel. A szortírozás maga viszont pillanatok alatt megvan.

3. Twitter - ez a szóelszáll szint, ennek megfelelő tempóval. Ki lehet hagyni, nem kell elolvasni az egészet, bármikor fel lehet venni a fonalat.)

Update: Mr. Epidemiology a twitter szerepét veszi górcső alá, termtudományos - és persze járványtani - szempontból.

Gentleman Scientist

_{(CANTERBURY MUS., NEW ZEALAND)}

'nuff said.

(But if you want to read more, here is the original article.)

Szubjektív

...mármint az, hogy mi a hír.

Mert szerintem az, ha mennek a dolguk a maguk kerékvágásában, az nem hír. Így az sem hír, ha egy kiadó folytat egy sorozatot a szokásos tempóban, így kapunk egy negyven éves regényt meg egy változatlan újrakiadást.

Az viszont, hogy már idén magyarul olvashatjuk Erin Morgenstern Éjszakai cirkuszát, vagy hogy Benedek Szabolcstól vámpírtrilógiát kapunk (és BSz művei jó része elérhető a MEKről, de a Vérgrófba is beleolvashatunk), vagy hogy kapunk egy erdélyi gótikus regényt egy olyan írótól, aki otthon van mind Erdélyben, mind a rémregényben.

De mondom, az, hogy mi a hír, szubjektív.

Képzelt riport

- Az utóbbi napokban nagy vihart váltott ki a hvg.hu cikke, mely szerint az ön kisdoktori disszertációja túlnyomórészt külföldi szerzők műveinek szó szerinti fordításából áll.  Elnök úr, első kérdésem az lenne önhöz: olvasta az említett disszertációt?

Jackie Moonshine

Teljesen véletlenül találtam rájuk, azt mondják, norvég pszichedelikus powerbluest játszanak.

Öt számuk hallgatható, youtubeon még több nézhető. Semmi meglepő, de azt nagyon jól csinálják.

Akkor már orbánozok egy jót

A "mindenki magyar" képregényes-illusztrátor vonalon eddig nekem csak Alex Tothot jelentette. Toth magyar szülőktől, de már Amerikában látta meg a napvilágot.

Itt lett a comics megkerülhetetlen művésze.

Eddig azt hittem, a múlt század első felét lényegében csak ő jellemzi, mint "magyar" alkotó.

Ma viszont belefutottam ebbe a bejegyzésbe az SFFaudión. A blog egyrészt az egyik legjobb SF podcastos-hangoskönyves blog, másrészt már-már sportot űz abból, hogy levadássza azokat a PKD novellákat, amik átcsúsztak a nem-euklideszi amerikai szerző jogi védelmen: vagy nem, vagy hibásan regisztrálták őket.

A mai is egy ilyen történet, ami viszont fontosabb a Prominent Author esetében: a novella illusztrációját Paul Orban készítette.

Node ki volt az az Orbán Pál? Hosszas könyvtárazás után Beütve a gugliba, hogy Paul Orban illustration, rögtön kiderül, hogy 1896-ban született Budapesten, majd kivándorló apja vitte az Újvilágba.

Oda jutott el, ahova magyar (születésű) szerzők közül kevesen: illusztrációi megjelentek többek között az Astoundingben, az Analogban, és még ezer más helyen.

Bár közel lehetetlen, érdekes lenne egy helyre összegyűjteni, miket alkotott.

Újabb bőrt lehúzni róla

Ti mit csináltok a csirkebőrrel?

Mert lehúzni és a szemétbe dobni egy megoldás, de messze nem a legelegánsabb.

Az utóbbi időben rászoktam arra, hogy gyűjtöm a mélyhűtőben, amíg levest nem főzök. Lehet kapni csirkecsontvázat (65 jen), ha ehhez hozzáadom a bőrt, az olyan, mintha csirke főne benne, éppen csak a lényeg hiányzik.

(Ugyanezt csinálom a hagymahéjjal is, színezze csak a levest!)

Nade ha kész a leves, ugyanúgy ott a bőr.

Fel lehetne szúrni nyársra, és megjakitorizni, csak ahhoz jakitorisütő kéne, vagy parázs.

Megpróbáltam kisütni grillen, de jól ki kéne nyújtani, így - főleg leves után - nem egyenletesen sül.

Viszont utána ami átsült, az finom, ami csak megsült, azt meg fel lehet vagdalni, és mehet egy májkrémbe.

Ám biztos vagyok benne, hogy nem a májkrém az egyetlen megoldás. Hanem mi?

(Állatot nem tartunk, úgyhogy pl. macska kilőve. )

Kiberpunk írót a kibertérből

Új Bruce Sterling kötet! Az ember szeme felcsillan, azután ránéz a címkére:
Bőrkötéses, dedikált példány: hatvan dollár. Sima, papírfedeles: huszonöt. Még a hatvan dollár is olcsó egy ilyen kötetért, ha van valakinek fölösleges hatvan dollár plusz áfája.

Legyünk olcsójánosok, nézzük meg, mit dob ki nekünk a Google! Annál is inkább, mivel hogy az első novellánk ez:

I Saw the Best Minds of My Generation Destroyed by Google

Ha van New Scientist előfizetésünk, semmi gond. Irány az archivum. Ha nincsen, akkor segít a Wayback Machine, vagy ez a link, vagy ez a pdf.

Kiosk

A Kiosk érdekes darab, eredetileg a Fantasy & Science Fiction magazinban jelent meg, azután újraközölte például a korszakzáró Rewired antológia is, a StarShipSofa meg podcastot csinált belőle. Az F&SF oldal már nem él, de szerencsére itt van nekünk a Wayback machine.

The Hypersurface of This Decade

Könnyű dolgunk van. A történet az Icon magazinban jelent meg, és ott van a honlapján.

White Fungus

Ez a történet a Beyond című építészeti (?) magazinba jelent meg, és elérhető pdf-ben itt (via BoingBoing)

The Exterminator’s Want Ad

A Shareable fikciós összeállítása egyébként is nagyszerű, de ugye mi most erre a novellára vagyunk kiváncsiak.

Esoteric City

Ez is egy F&SF írás, sajnos legális változatot nem találtam, de ezt az első oldalon hozza a Google. A magazint, ami tartalmazza, hat és fél dollárért vásárolhatjuk meg a Fictionwise-on.

The Parthenopean Scalpel

Az első 40k könyv, három dollárért megvehetjük pl. a Smaswordsön.

The Lustration

A Night Shades első Eclipse antológiájában jelent meg (hat dollár a webscriptionson), és benne van egy Year’s Best SF antológiában is (a 13-ban).

Windsor Executive Solutions by Chris Nakashima-Brown and Bruce Sterling

A történet elérhető a Futurismicon.

A Plain Tale from Our Hills

Ez pedig (a magát a válogatást is kiadó) Subterranean kiadó azonos című, ingyenes magazinjában jelent meg.

The Interoperation

A Technology Reviewben megjelent írás nyomtatóbarát változata itt található.

Black Swan

A második 40k könyv, szintén három dollár.

Vagyis a fenti linkeket végignézve, a bevezető kivételével elég hat és fél meg hat meg három meg három dollár költenünk: azaz tizennyolc és fél dollárét elolvashatjuk a Gothic High-techet!

Rossz

A villámisten vonakodik, de társai megnyugtatják: ha nem akarja, nem kell megnéznie a japán vendégtársulat díszelőadását:

Nem kötelező a dísz-nó, Thor!

Kedves, szörnyeteg, megfelel, ha mocsári társad szolgáljuk fel neked, ízlésesen elrendezve egy nagy, kétszemélyes tányéron?

Hidra-tál OK, Rém?

(A jegyzőkönyv kedvéért: bár napokig a bejglit ette, mindezt nem a beigli tette (vele).

Ma van

Ékpunk Olimpia

Csergő Noémi és Mohari Kinga nagyon jó irányba indult el az olimpia felvonulóruhákkal.

(Kaposi Dávid - inforádió)

További képekért és a cikkért érdemes ide kattintani.

A cipők is pöpecek, de valami csizmás megoldás is jót tenne nekik. Plusz az anyagokkal lehetne még játszani, néhol nagyon műanyagnak látszanak.

Globálzöldek

Ha jól értem, az fáj ifj. Vasuta Gábornak és Molnár Péternek, hogy vannak twitcherek.

Mármint nem egészen derül ki, hogy mi a bajuk, mert megy a botrázás, a bezzegazénidőmben és a társai, megszórva egy jó adag idegengyűlölettel és tudatlansággal.

Például kiderül, hogy milyen fájint a hard rockban a Led Zeppelin és a Deep Purple.

Hogy a fenti két együttes miért nem a globalizáció része, az nem derül ki, ahogy az sem, hogyha ezek még a régi jó zenék voltak, akkor mi a fészkes frászkarika baj van a twitcherekkel, akik évtizedekkel megelőzik a hosszúhajú gitárosokat.

Megtudjuk például a japánokról, hogy:

"Érzelmes történet, amelyet akár ki lehetne adni japán képregényben is, akár a Kis herceget, a gülüszemű rókával- a távol keletiek így kompenzálják saját szűk szemállásukat tudat alatt."

Oké, nem szeretheti mindenki embertársait, de vajon ifj. Vasuta Gábor mit kompenzál, amikor belesajátszűkszemállásozik a Canon EOS 40D/Nikon E2500 keresőjébe? Arra jók ezek a "távol keletiek", hogy megvegyük tőlük a fényképezőgépet? Erre jó a globalizmus?

Megkapják persze az angolszászok: volt pofájuk nem csak a twitchinget, de az egész madárfigyelést kitalálni. Mert nem tudták úgy élvezni a természetet, ahogy azt kell, ahogy azt a magyarok csinálták a szerző fiatalkorában.

És a vége a slusszpoén:

"Nézem őket mosolyogva és azt sem tudom már miért voltam az előbb mérges, úgyhogy elkocogok főzni egy kávét. Közben pedig, meg utána is teszünk a globalizációra."

Ott az a csúnya globalizáció, amit gyűlölni kell, miközben lekotyog az olcsó kávé. Gondolom, hazai termés, mert azt feltételezni sem merem, hogy a világ túlfelének nagyüzemi módszerekkel kizsigerelt kávéföldjeiről vásárol egy antiglobalizációs aktivista.

Jellemzi a magyar zöldmozgalmak állapotát, hogy egy ilyen aggresszív, buta, habzó szájú fröcsögés megjelenhet a legjobb zöldportál főoldalán

Bálnavadászok

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy cunami.

Ami többek között romba döntötte Isinomaki városát. Isinomaki japán második leggyűlöltebb városa az állatvédők szemében, rögtön Taidzsi után. Ugyanis bálnavadász-központ.

Tekerjünk előre háromnegyed évet, és olvassuk el ezt a cikket:

Bálnavadászatra megy a cunamipénz egy része (Érdemes összevetni például ezzel.)

A Greenpeace persze aggódik.

Tény, hogy a térségben élők megélhetését évek óta nem ők, hanem egy másik terrorszervezet, a Sea Sheperds lehetetleníti el. (Kissé érthetetlen, hogy miért álltak le a Greenpeacesek, amikor ez egy igen jövedelmező üzletág.)

És tényleg, a harmincmillió dollár nagy pénz.

Része annak a tizenkét trillió jenes segélycsomagnak, amit most fogadott el a japán kormány.

Ennek egyharmada, kb. 500 milliárd jen az, amit direkt a halászat talpraállítására szánnak.

Ebből kb. 2,5 milliárd jen az, amit direkt a bálnavadászatra fordítanak.

Vagyis a halászatra szánt összeg fél százaléka, az aktuális segélycsomag kevesebb, mint két ezreléke.

Viszont óriási segítség azoknak, akiknek a megélhetését évek óta egyre jobban veszélyeztetik a Sea Sheperds akciói, és akiknek a városát tavasszal lényegében megsemmisítette a katasztrófa.

Nem az a baj, hogy valaki ellenzi a bálnavadászatot, sőt, tesz ellene. Hanem az, hogy nem veszik észre, hogy ez nem sport, nem szórakozás. Ha a bálnavadászatből élők kapnak egy működő, reális alternatívát, hogy miből tartsák fenn magukat, sokkal hamarabb bekövetkezik a várva-várt változás. Igaz, hogy ezzel nem lehet valóságshowkat eladni, nem lehet alapitványi számlákat felduzzasztani. Viszont mind a bálnák mind az emberek jobban járnának...

Kellemes sikertelenség

Szóval, NaNoWriMo....

Nézzétek, mit szereztem!

(Nathan Taylor illusztrációja Patrick Rothfuss blogposztjához, amit érdemes elolvasni.)

A kifogásokat lehetne sorolni - hogy két hétig nem volt szabad ezzel foglalkoznom, hogy az utolsó napon sikerült összehoznom ötezer szót, de egy japán nyelvű ösztöndíjpályázathoz, hogy a vonaton első soros széket kaptam, és ott nem fér el a laptop.

A lényeg, hogy egy hónap alatt talán még tízezer szó sem gyűlt össze.

Viszont a történet eljutott a feléig, igaz, a főhős belehalt, de egyrészt előfordul az ilyesmi, másrészt erre szerződött.

Ami rossz volt, hogy lötyögtek a nevek a szereplőkön (volt egy olyan pillanat, amikor mindenkit ideiglenesen Kovácsnak hívtak, azután már én is összezavarodtam).

Hogy egyes mondatok visszaolvasva olyan kuszának tűntek, hogy inkább töröltem volna az egészet - de ugye a szószám.

Ami rossz volt, hogy pontosan tudtam, melyik két ihlet-kötet hiányzik a második részhez.  (Ami jó volt, hogy az öcsém segítségével legyőztük a gonosz geobant!)

Ami jó volt: hogy pl. Obihiróban, ahol biokémikus-, kórista- és pincérlányokon kívül nem ismerek senkit, most összefutottam pár emberrel, és beszélgettünk, meg írtunk.

Ami jó volt, hogy sorra bukkantak fel a szereplők, "szerintem én kellek neked" felkiáltással, és tényleg pont ők kellettek oda (csak sajnos kevesen mutatkoztak be, úgyhogy így jártam).

Ami jó volt, hogy pontosan kiderült, mi hiányzik - jelenetről jelenetre le kell bontanom a történetet, feltérképezni egy rajzlapra, és utána jöhet a szöveg.

Úgyhogy most jön az izgalmasabb dolog, szépen levakarni minden szemetet, hogy csak a váz maradjon (aka. nyitni egy új dokumentumot), majd komótosan felpakolni rá a húst.

(Közben pedig elkezdtem összeszedni a dolgokat jövő szeptember-októberre.)

Operation Red Bishop

His hands were already at the handle, when, almost as the though had just occured to him, he turned back to the table.
- Now where were you on Tuesday, tell me now, Karl, will you?
Karl eyes looked tired as he looked up at Smiley, his hands clunching the jug with the rum and tea.
- Which Tuesday, George? - Smiley could swear he was smiling under that monster of beard, mockingly.
- Oh, the hell with it, Karl, you now which bloody
Tuesday  we are talking about. At the beginning of December.
- Ah, that Tuesday. Control sent me over to deliver some packages.
- What packages, Karl, what was in those packages?
- The usual stuff? Film, microfilms, I suppose. Some papers, maybe. Equipment. Small equipment, I presume...
- Did you checked what was in those packages?
- You know how it works, George, you now. You pick up a parcel, carry it over, deliver it, that’s it. For all what I care they could be filled up with oranges. Or coal.
The small man turned back from the door, took of  his coat, and sat across the table.
- And why do you think Control made you to make those deliveries on that precise day?
Karl and sipped his drink before he answered Smiley, and combed through his beard with his fingers.
- I think this has to do with it, and also the fact that I’m quiet welcomed in the other side of the wall might have been helpful, too. Besides Alan wasn’t here at that month...
- Where was he, if not London?
Usually the Circus was busy at the beginning of the twelfth month - as if the Cold War retreated from General Winter, to counterattack only at the beginning of the new year. To have a desk officer to do a field agent’s work at this time of the year meant some serious undercover operation - or that Karl didn’t tell the truth - but why would he do that?
- I have heard Middle East. Afghanistan, or Iran, I guess. You know how it is with Alan. Some cultist stuff, hash, tentacles, tribes that could be used as backbones of an MI4 sabotage mission...
- Alan and his cultist... So it was you who Control choose... again.
- As I have said, I had everything - the look, the background.... Besides I do look good in red. I like red, as you know.
- Indeed... By the way, what papers did you used this time, do you remember?
- I don’t know... some Scandinavian. Swedish, Norwegian? Oh, no, wait, I remember! This time I received a Finnish paper, nice one, not new, some use of it, not a bad work - but I was angry.
- Angry? Now why would you be angry at it?
- Because I do not speak Finnish, naturally. Swedish, Norwegian? I could fake it. But Suomi? That’s just impossible.
- But you used it anyway.
- Yes. There was no time to change it.
- And the name? Who was you on that day.
- Nicholas... San... Santa. Also not so Finnish, maybe Hungarian?
- With a Finnish passport?
- Could be, could be... anyway, the story was that  it was a missionary job. Some religious convention or something. Have to arrange it, you know, yes, that was it, Scout-boy Jamboree in Finland, at the next summer.
- And they invited Pioneers too?
- If you are fifteen years old, the colour of some scarf doesn’t mean that much to you, you know?
- But it does to us! To England!
- Tell that to this Kraut, will you? Well, England could use some of that red stuff, you know? Ho-ho-ho. Just joking.
- I presume Control was joking too when he summoned you from the treasury.
- Hey, I had my years out there, out in the cold. You told me that you liked my work in Paris. Well, this was no different.
- I do like what you did with the Paris network. Only this time you used children, Karl, children.
- Think about it. There was no time. We had to do it, on that Tuesday, not later. I was here, I was qualified, and I did the job, perfectly. Sixty pounds, a few inches and a razorless year, and you would have done the same thing, and you know it! - he leaned back, indicating that the conversation was over.
The smaller man stand up, put on his coat again, and this time he didn’t stopped at the door.
In the thick, cold London air he could smell the coming winter. He thought about the man with tea and beard in  the small room he had left behind. Then he thought about Ann. Ann, and all those boots on the windowsills.

Napi idézet

"Many of the otaku today who consume adult comics and “girl games” probably separate [genital needs and subjective "sexuality"]; and their genital simply and animalistically grew accustomed to being stimulated by perverted images. Since they were teenagers, they had been exposed to innumerable otaku sexual expressions: at some point, they were trained to sexually stimulated by looking at illustrations of girls, cat ears, and maid outfits. However, anyone can grasp that kind of stimulation if they are similarly trained, since it is essentially a matter of nerves. (89)"

From Azuma Hiroki’s Otaku: Japan’s Database Animals (via Néojapanism)

Harry ma nem jött be

Szeretnék egy olyan regényt olvasni, amiben a főhős valahogy sejti, hogy éppen egy folytatásos krimisorozat egyik történetének a része, de a főhős nyomozó pont nem ért rá, viszont az írónak szerződéses határideje lehetett, mert bedobta helyettesnek őt.

Emberekkel találkozik, akiket issmernie kéne, de idegen a város, idegenek a saját jellegzetes mozdulatai, szokásai, és ugyan nyomoz, de igazából az egész nem érdekli, mert tudja, hogy az ügy végén kiszáll, és a következő regényben már megint a híres nyomozó hódít.